Hírek

2016

2016. március 29.

Ébred a természet a temetőben

Ébred a természet a temetőben is, reméljük, hogy ebben az évben újabb sírok felújítására lesz módunk.

2015

2015. október 12.

Újabb sírt újítottunk fel

Alapítványunknak újból módja nyílt, hogy a tagok privát támogatásából összeadott pénzből felújítson egy veszélyesen tönkrement és megdőlt sírt. Surányi Sámuelné és Surányi Sámuel síremléke, már csak a tavaszi virágtelepítésre vár.

2013

2013. november 13.

Késő őszi képek a temetőben

2011

2011. október 1.

Tovább szépült a temető

Pályázati és magántámogatásból ismételten újabb sírok felújításával készültünk el. A terület karbantartásához motoros fűkaszát vásároltunk. A sírok felújítása, a terület karbantartása mellett virágokat ültettünk és gondoztuk azokat. A nyári viharkárból adódó sírrongálódást is kijavítottuk. Ami még hátra van, hogy a temetőben található fák egy részét meg kell tisztítani az élősködő borostyántól.

2011. augusztus 2.

Fát döntött a vihar

Néhány nappal ezelőtt nagy vihar vonult végig Monoron, sajnos a temetőben is károk keletkeztek. Egy koronaakác nagy ága dölt be a temetőbe és egy sír fejkövét kimozdította a helyéből. A fa eltávolítását megkezdtük, a megrongálódott sír javításáról későbbiekben intézkedünk.

2011. január 30.

Ülésezett kuratóriumunk

Jelen Voltak:

Bárányné Szánthó Ilona
Ajtai Beáta
Ajtai György
Ajtai Zsolt
Kugel György

Kuratóriumunk mint minden évben, így 2011 januárjában visszatrekintett az elmúlt évre és értékelte munkáját. Az előző évben is képesek voltunk folytatni vállalt munkánkat, karbantartottuk a temetőt és folytattuk a felújítást. Munkálataink forrása a pályázaton nyert pénz, civil támogatás és az önkéntes munka volt. Kugel György kuratóriumi tagunk ismertette az közhasznúsági jelentésünket és azt elfogadásra javosolta a tagságnak. A jelen lévő kuratóriumi tagok közhasznúsági jelentésben leírtakkal egyetértettek és azt egyhangúlag elfogadták, nyilvánosságra hozatalával egyetértettek.
Kuratóriumunk egyhangú döntés alapján továbbra is folytatni kívánja a megkezdett munkát, amelynak alapja továbbra is a privát támogatás, pályázat és az önkéntes munka lehet.

Közhasznúsági jelentés 2010 >>

2010

2010. október 28.

2010. évi tevékenységünk értékelése

Ülésezett kuratóriumunk ,  amelynek keretében értékeltük a 2010. évben végzett munkánkat. Támogatóink és kuratóriumi tagjaink munkájának köszönhetően ebben az évben is előre léptünk a monori zsidó temető felújításában és karbantartásában. Egész évben a temető egész területe folyamatosan gondozva volt, ami fűnyírást, kerítés karbantartást, virágok ültetetését jelentette. Ezen túl, vállalásunknak megfelelően a sírok felújítása is folytatódott, 306250 Ft-ot költöttünk a sírok helyreállítására. A Hungránit Bt. támogató segítségének köszönhetően a viszonylag szerény összeg ellenére szépen gyarapodik a helyreállított sírok száma. Büszkén mondhatjuk, hogy kis közösségünk munkájának köszönhetően ma már a monori zsidó temető gondozott és ápolt képet mutat az odalátogatók számára.
2010. április 18.

Első Tavaszi nagytakarítás

Ajtai György elnökünk vezényletével megtörtént a temető első tavaszi nagytakarítása és fűnyírása.

2010. január 27.

Ülésezett kuratóriumunk

A 2010. év első kuratóriumi ülését tartotta meg alapítványunk.

Jelen Voltak:

Bárányné Szánthó Ilona
Ajtai Beáta
Ajtai György
Ajtai Zsolt
Kugel György

Kuratóriumunk értékelte a 2009. évben végzett munkát. Mint minden évben, így 2009-ben is karbantartottuk a temetőt, helyrehoztuk a megrongált kerítést és több mint 600.000 Ft. értékben felújítottunk sírokat. Ezen munkálatok forrása pályázaton nyert támogatás és civil támogatás volt.
Kuratóriumunk jóváhagyta közhasznúsági jelentésünket és egyben határozatot hozott, hogy a 2010. esztendőben is folytatjuk munkánkat, amely egyrészt egy saját részvételes tavaszi nagytakarítással fog kezdődni, másrészt pedig igyekszünk élni a pályázati lehetőségekkel.

2009

2009. december 20.

Újabb sírokat újítottunk fel

Alapítványunk a 2009-es évben az anyagi lehetőségeihez mérten újabb öt sírt újított fel. Reméljük, hogy a következő esztendőben is képesek leszünk megteremteni az anyagi alapját munkánk folytatásának.

2009. február 27.

Ülésezett kuratóriumunk

Jelen voltak:

Bárányné Szántó Ilona (alapító)
Ajtai György
Ajtai Beáta
Kucsera Séndorné
Kugel György

Kuratóriumunk egyhangúlag elfogadta Alapítványunk 2007. évi közhasznúsági jelentését amalyet Kugel György terjesztett elő.

Egyben határozatot hoztunk, hogy tovább folytatjuk a temető karbantartását és a sírok felújítását. A felújítandó sírok kiválasztását a felújítást végző vállalkozó közreműködésével későbbiekben az anyagi lehetőségeink figyelembe vételével későbbiekben határozzuk meg.

2008

2008. november 27.

Kuratóriumi megbeszélés

Kuratóriumunk összeült, hogy megbeszélje a 2008. esztendőben végzett munkánkról és a jövőbeni feladatokat meghatározza.
Ebben az évben is az anyagi erőnknek megfelelően folytattuk a temető felújítását, karbantartottuk a területet. A néhány hete elkészült felújításokkal anyagi forrásaink kimerültek. A MAZSÖK felé benyujtott pályázaton 200.000 Ft-ot kaptunk, amelyet még nem utaltak számunkra.
A Norvég Alap-hoz a temetőben kialakítandó emlékmű tárgyában benyujtott pályázatunk eredménytelennek bizonyult.
A feladatunk most, munkánk folytatásához szükséges anyagi alapokat előteremtsük.

2008. november 14.

Zongorát a Városnak

Alapítványunk részt vett a "Zongorát a Városnak" mozgalom sikerre vitelében. Vásoroltunk széket és támogatókat kerestünk és most megvan. Civil szervezetek, magánemberek, cégek álltak a mozgalom mellé. A sikeres gyüjtés eredményeképpen Monor Városa is a kezdeményezés mellé állt, így a mai napon a Vigadó nagytermében a Steinway zongora ünnepélyesen fel lett avatva. Az első koncertet Mocsári Károly zongoraművész adta az adományozók tiszteletére.


Monor Hegyessy Lions Club elnökének beszéde >>

2008. november 13.

Támogatást kaptunk

Alapítványunkat 150 kanadai dollárral támogatta a TORONTO JEWS ASSOCIATION OF HUNGARIAN DESCENT. Köszönjük az adományt és azt céljainknak megfelelően használjuk fel.

2008. november 10.

Újabb sírokat újítottunk fel

Elhatározásunknak és vállalásunknak megfelelően tovább folytatjuk a zsidó temető sírjainak felújítását. A napokban készült el 6 sír felújítása, többek között a régi zsidó temetőből exumált és újratemetettek sírja. A sírok friss termőfölddel lettek feltöltve, már csak virágok ültetése van hátra.

2008. június 30.

"Zongorát a Városnak" mozgalom eredménye

Ahogy azt 2008-01-19-én hírül adtuk, Alapítványunk is támogatja a Monor Hegyessy Lions Club által elindított "Zongorát a Városnak" mozgalmat. Mint monori civil szervezet fontosnak tartjuk, hogy kulturális életünk tovább fejlődjön és a Vigadó koncerttermében egyre több színvonalas koncertet halgathassunk, amely mielőbb a Város saját zongoráján szólalhasson meg. Köszönve a támogatóknak, ebből a szándékból indítatva most közreadjuk az eddig befolyt pénzekről szóló bankkivonatot ( www.mozsa.hu/dynamic/ibank_budapestbank_hu_index_php.pdf ). 
Sajnos az összegyűlt pénz még nem elegendő, tovább kell dolgoznunk, hogy a zongora megvásárlásához szükséges 6,400,000 Ft-ot előteremtsük. Még egyszer köszönjük a bizalmat és a segítséget és egyben kérjük a tisztelt olvasót, amennyiben módjában áll támogassa törekvésünket. Szeretnénk elérni, hogy a vásárlás tisztán közadakozásból valósuljon meg.

Mutassuk meg Monor civil erejét!             
2008. február 21.

Tavaszi kezdő takarítás a temetőben

Elnökünk, Ajtai György csapatot szervezett és egy tavaszi takarítással eltüntette a tél nyomait a temetőből és az előtte lévő árokból.

2008. február 12.

Kuratóriumi megbeszélés

Kuratóriumunk megbeszélést tartott.

Jelen voltak:

  • Bárányné Szántó Ilona alapító
  • Ajtai györgy
  • Ajtai Beáta
  • Kucsera Sándorné
  • Kugel György

Kuratóriumunk egyhangúlag elfogadta Alapítványunk 2007. évi közhasznúsági jelentését amalyet Kugel György terjesztett elő.

Kuratóriumunk döntött a 2008. év feladatairól:

  • Tovább folytatjuk a temető felújítását és karbantartását, az ehhez szükséges anyagi forrásokat továbbra is adaományokból és pályázatok útján próbáljuk előteremteni.
  • Döntés született arról, hogy a Városunk Polgármesterét levélben tájékoztatjuk tevékenységünkről és egyben megköszönve az eddigi segítséget, munkánkhoz további támogatásokat kérünk.
  • Előző döntésünket megerősítve, határozat született, hogy alapítványunk székvásárlással támogatja a Monori Hegyessy Lions Club "Zongorát a Városnak" mozgalmát,  egy széket vásárolunk.  Szervező munkával is részt vállalunk a mozgalom sikerre vitele érdekében. 
  • Ebben az évben is folytatjuk a középiskolás diákok tanóra szervezését a Holocaust Emlékközpontba.
  • Lépéseket fogunk tenni a monori zsidó temető védetté nyilvánítása érdekében.

    A határozatokat kuratóriumunk egyhangúlag hozta.
2008. január 19.

Zongorát a Városnak

Kuratóriumunk elhatározta, hogy csatlakozik a Monori Hegyessy Lions Club által indított "Zongorát a Városnak" mozgalomhoz. Egyrészt Alapítványunk is vásárol egy széket, másrészt munkával segítünk, hogy Monor Városa mielőbb birtokba vehesse a zongorát és koncerteket halgathassunk mindnyájunk örömére.

Tisztelt Látogató!

Amennyiben Ön monori és fontos Önnek Monor kultúrális életének támogatása, úgy Ön is csatlakozzon ehhez a mozgalomhoz, evvel is segítve városunk kultúrális életének fellendítését!

Kérjük támogatási szándékát jelezze Dr. Burzuk Valériának a +3620-984-1996 telefonon illetve a burzuk@monornet.hu email címen

Támogatást kérő levél letöltése >>

2007

2007. november 21.

Rendkívüli kuratóriumi ülés

Alapítványunk alapítója Szántó Tibor 2007. 06. 15. napján elhunyt, halála esetére az alapító okirat I. fejezetében  úgy rendelkezett, hogy alapítói jogait mint jogutód leánya Bárányné Szántó Ilona gyakorolja. Az alapító akaratának megfelelően Bárányné Szántó Ilona vállalta, hogy az alapítói jogokat gyakorolja. Kuratóriumunk egyhangúlag elfogadta, hogy Bárányné Szántó Ilona kuratóriumi tagságáról lemondott és egyben egyhangúlag Ajtai Beátát kuratóriumi tagnak választotta.

2007. november 20.

Kuratóriumi megbeszélés

Jelen voltak:

  • Ajtai György
  • Kucsera Anikó
  • Bárányné Szántó Ilona
  • Kugel György

Mint azt már honlapunkon közzé tettük, elhunyt Szántó Tibor alapító tagunk. Alapító okiratunkban foglaltak szerint lánya Bárányné Szántó Ilona lép az örökébe. Ennek megfelelően egyhangú döntésünk alapján kuratóriumi tagsága megszűnt és egyben elindítottuk az új kuratóriumi tag keresését.
Kugel György kuratóriumi tag beszámolt a temető rongálást követő helyreállításról és az evvel párhuzamosan elvégzett javításokról, megtörtént a szerződéskötés az NCA-val az odaitélt 200000 Ft. a pályázatban meghatározott célokra felhasználható.
Alpaítványunkat 200 kanadai dollárral támogatta a TORONTO JEWS ASSOCIATION OF HUNGARIAN DESCENT.
Köszönjük adományukat, amelyet kitűzött céljainknak megfelelően fogunk felhasználni.

2007. november 2.

Helyreállítottuk a megrongált sírokat

Helyreállítattuk a megrongált sírokat amely nem csak a sírkövek visszahelyezését jelentette hanem egy-egy sír teljes felújítását. A szép napsütésben készült képek magukért beszélnek.

2007. szeptember 29.

Őszi nagytakarítás és sírfelújítás a temetőben

Mint minden évben, alapítványunk őszi nagytakarítást szervezett a temetőben. Szép napsütéses, kellemes időben dogoztunk, munkánkat kora délutánra fejeztük be. Előző hírünkben már tudósítottunk arról, hogy vandálok megrongálták a temetőt. A helyreállítás, illetve a sírfelújítás is zajlott ezen a napon.

2007. szeptember 15.

Eredményesen pályáztunk

Nagy örömunkre a Nemzeti Civil Alapprogram által kiírt Civil Szervezetek Működési Támogatása pályázatán Alapítványunk 200 000 Ft. támogatásban részesült.

2007. június 29.

Sírokat rongáltak a temetőben

Már-már azt hihettük, hogy ha lassan is, de lépésről-lépésre haladhatunk temetőnk felújításában. Most ez a hitünk megingott. A temetőbe „látogató” vandálok ledöntöttek négy sírkövet, többek között a Mártírok emlékművének fejkövét is. Alapítónk, Szántó Tibor temetésének a végén, kifelé jövet a katolikus temetőből, gyanútlanul néztünk át a zsidó temetőbe. A gondozott temetőt jólesően néztük, amikor is megakad a szemünk a megrongált Mártírok emlékművén. Átmenve a temetőbe megdöbbentő kép tárult elénk több sírkő a földön hevert, a lezuhanó sírkő az egyik sír fedlapját szétzúzta. Egy nappal a rongálás előtt voltak a temetőben Izraelből látogatók (Ilanit Lajtos), hozzátartozókat keresve. A kérdésére, hogy miért van nyitva a temető kapuja, mi azt válaszoltuk, bárki bemehessen szétnézni, hogy hogyan kezd évről-évre rendezettebbé válni a temető alapítványunk tevékenysége nyomán. Erre a kérdésre most nehezebb válaszolni, hiszen egy folyamatosan zárt kapu vajon megakadályozhatná e a vandál rongálást?

Azt viszont tudjuk, hogy a mostani vandál rongálást csak segítséggel leszünk képesek helyreállítani, de hitünk szerint folytatjuk munkánkat.

2007. április 18.

Látogatás a szegedi új zsinagógában

Szép tavaszi napsütéses vasárnanapon látogattunk el az 1900-1903 között épült szegedi új zsinagógába. Az gyönyörűen felújított templom lenyűgözte kis társaságunkat. A galéria képeivel szeretnénk ezt az émény megosztani a tisztelt Látogatóval.

2007. április 11.

Monori Gimnazisták látogatása a Holocaust Emlékközpontban

Alapítványunk szervezésében a Monori József Attila Gimnázium Tanulói megtekintették az Emlékközpont kiállítását és oktatáson vettek részt.

Köszönjük, hogy fogadták és oktatták a Diákokat.

2007. április 2.

Támogatási kérelem

Lebovits Imre írt egy könyvet a Zsidótörvények - Zsidómentők címmel. Hiteles dokumentumok alapján mutatja be 1920 és 1944 között az Országgyűlés zsidókérdéssel  foglalkozó törvényalkotó munkáját és a kormányok e téren kifejtett tevékenységét. E történelmi tények ismeretében megkisérelte, hogy méltó emléket állítson a közel 700 fős embermentőnek, akik életük kockáztatásával szembeszálltak az álammal és a törvények kegyetlen végrahajtóival, mentették az üldözött honfitársainkat.
Lebovits Imre mint e könyv szerzője és az EX Libris Kft. elhatározta, hogy ez a könyv jusson el az ország valamennyi középiskolájába.
Alapítványunk kéri a tisztelt olvasót, hogy támogassa a szerzőt és a kiadót, hogy céljukat elérhessék. Az alábbiakban letölthető Lebovits Imre kérő levele a szükséges adatokkal.

Kérő levél letöltése itt!

2007. február 23.

Közhasznúsági jelentés a 2006. évről

Elkészítettük a 2006. év közhasznúsági jelentését, amelyet ezennek közzé teszünk.

Ajtai György
     elnök

 Közhasznúsági jelentés megtekintése »

2007. február 22.

Látogatás a Holocaust Dokumentációs központban

Látogatást szervezünk a monori Baptista Gyülekezet fiataljai részére a Holocaust Emlékközpont-ba.
2007. február 15.

Adomány

Kuti József és családja a mai napon pénzadománnyal támogatta alapítványunkat. Köszönjük a segítséget.

2007. február 3.

2006. évi eredményeink

Kuratóriumi megbeszélés

Kuratóriumunk értékelte Alapítványunk 2006. évi tevékenységet és egyben kijelölte a 2007. év feladatait.

Kugel György kuratóriumi tag beszámolt az Alapítvány anyagi helyzetéről, pályázati eredményekről, a temető felújítási munkáiról és nem utolsó sorban honlapunk megújulásáról.
A 2007. évi fő feladatok természetesen nem változtak, folytatjuk a temető felújítását, ebben az évben már biztosan szervezünk kultúrális eseményt. Megvásároljuk a temető karbantartásához elengedhetetlenül szükséges fű és sövénnyíró gépet. Tovább fogjuk kutatni a monori zsidó vonatkozású emlékeket.  

2007. február 2.

Megújult honlapunk!

Nagy örömünkre a Magyarországi Zsidó Örökség Alapítvány támogatásával megújulhatott honlapunk.
Változott a megjelenés, de a lényegi változás az adminisztrációs modulban történt. Könnyebb lett a szerkesztés, képek, linkek bevitele. Oldalanként megosztva tudjuk a kereső optimalizáláshoz szükséges kulcsszavakat megadni.

 Köszönjük a Netpeople.hu csapatának a színvonalas és gyors munkát!

2007. február 2.

Operett Farsang a Duna Palotában

A Parsifal-Alapítvány  szervezésében 2007 február 22-én 19 órai kezdettel kerül megrendezésre az Operett Farsang zenés est a Duna Palotában.

Alapítványunk kuratóriumi tagjainak szervezésében, busszal 17.30 órakor a monori Zeneiskola elől indulunk.

2007. január 18.

Pályázati eredmény

Nagy örömünkre a Magyarországi Zsidó Örökség Alapítványhoz benyújtott pályázatunk ismételten eredményesnek bizonyult, 200.000 Ft. támogatásban részesültünk. A támogatás és egyéb források felhasználásával egyrészt lehetőségünk adódik honlapunk korszerűsítésére, átalakítására, másrészt középiskolás diákok Holocaust Múzeum-i látogatásainak utaztatási költségének a fedezésére.

2006

2006. november 19.

Előttünk álló feladatok képekben

Megtettük kezdeti lépéseinket, már látható, hogy a temetőnek van gazdája. De az itt látható képek mutatják, van még mit rendezni, felújítani, hogy elérhessük eredetileg megfogalmazott célunkat.

Kérjük Önt tisztelt látogató, amennyiben módjában áll támogassa Alapítványunkat, hogy mielőbb közelébe kerülhessünk kitűzött célunkhoz.

2006. november 18.

Őszi napsütésben a kitakarított temető

Kapóra jött a gyönyörű napos őszi idő, hogy megmutathassuk a kitakarított temetőnk szépségét.

2006. október 29.

Öszi nagytakarítás

Terveinknek megfelelően, a kedvezőtlen időjárás ellenére sikeresen elvégeztük temetőnk őszi nagytakarítását.
A legnagyobb munkát az elmúlt időszakban kivágott fák sarjadékainak kivágása és eltakarírása jelentette. Hála a segítőkész barátainknak, kuratóriumi tagjaink és azok családtagjainak, a temető tiszta és már kezd látszani rajta a gondoskodás.
Reméljük, hogy a további munkánkkal mielőbb kibontakozik az a kép ami a terveinkben szerepel.

Köszönjük a segítséget és a kitartást Burján Brigittának, Fekete Debórának, Fekete Máriának, Fekete Istvánnak és Zsíros Józsefnek.

2006. október 24.

Újra állnak a sírkövek

Nagy örömünkre három sír ledőlt kövei újra állnak. Úgy érezzük, hogy evvel az eseménnyel megtettük a kezdeti lépéseket temetőnk helyreállításának irányába.
Rövidesen elvégezzük a temető őszi nagytakarítását, reméljük, hogy tavasszal folytathatjuk munkánkat.

2006. október 5.

Kuratóriumi megbeszélés

Jelen voltak:

  • Bárányné Szontó Ilona
  • Kucsera Sándorné
  • Kugel György
  • Dr. Vágó Zsuzsa
Kugel György kuratóriumi tag ismertette a megtárgyalandó témákat:


  • Pénzügyi helyzet ismertetése, beérkezett pénzek
    • NCA pályázatán odaitélt           200000 Ft.
    • B&K Kft. támogatás                  15000 Ft.
    • Önkormányzati támogatás.        80000 Ft.
    • MAZSOK páláyázatán odaítélt   300000 Ft.
  • NCA pályázatán odaitélt összeg felhasználása
  • Általános karbantartási feladatok elvégzése
  • Folyamatban lévő munkák
  • Kulturális rendezvény szervezése
  • Újabb pályázási lehetőség ismertetése

Bővebb anyag megnyitása »

2006. augusztus 14.

Elkezdődött a sírok helyreállítása

Az előzetes felmérések során készült helyreállítandó sírok listájából, az anyagi lehetőségeink figyelembe vételével kiválasztottunk három sírt, amelynek felújítását megrendeltük. Avval a reménnyel, hogy az ünnepekre el fog készülni.

2006. március 23.

Pályázati eredmény

Nagy örömünkre a Magyarországi Zsidó Örökség Alapítványhoz benyújtott pályázatunk ismételten eredményesnek bizonyult, 300.000 Ft. támogatásban részesültünk. A támogatás és egyéb adományok eredményeképpen ebben az évben elkezdhetjük a sírok felújítását.

2005

2005. december 5.

Vendégünk volt David Admon Izrael nagykövete

Nagy örömünkre vendégül láthattuk David Admont Izrael nagykövetét. A találkozón módunk volt bemutatni alapítványunk tevékenységét és céljait.
Pogácsás Tibor Városunk polgármestere bemutatta Monor gazdaságát és fejlesztési elképzeléseit.
Látogatást tettünk a II Világháború Áldozatainak Emlékművénél és a zsidó temetőben.
Látogatás lezárásaként megtekintettük a Strázsa-hegyi pincéket és egy jó hangulatú ebéden vettünk részt Bodor János nagymester pincéjében.

2005. november 15.

Kuratóriumi megbeszélés

Kuratóriumunk megbeszélést folytatott a 2006. évi feladatokról. Elhatároztuk, hogy minden évben támogatni fogunk egy nehéz helyzetű gimnáziumi tanulót. A támogatásra pályázni kell, a Gimnázium és az Alapítványunk tagjaiból álló kuratórium itéli oda a támogatást.

Céljaink megvalósítása érdekében 2006. évben jótékony célú kultúrális rendezvények szervezését tervezzük.
2005. szeptember 29.

Kuratóriumi megbeszélés

Kugel György kuratóriumi tag beszámolt az eddig elvégzett munkáról, a megkapott támogatásokról és a felvázolta a következőkben elvégzendő feladatokat.
Alapítványunk újabb támogatást kapott:


  • Ajtai Minerál Kft. 137 500 Ft.
  • B&K Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 200.000 Ft.
A temető rendben tartása:


  • A fakivágásokat követően a terület meg lett tisztítva a gallyaktól és egész évben a szükség szerint a fű le lett kaszáltatva.
  • A fakivágás során megsérült kapu javítása megtörtént.
Kertépítési tanulmányterv egy példányát átadtuk az Önkormányzatnak.
Kuratóriumi tagjaink elkezdik a lehetséges támogatóink felkutatását, mivel céljaink eléréséhez az anyagi forrásokat meg kell teremtenünk.
2005. június 16.

Pályázati eredmény

Nagy örömünkre a Magyarországi Zsidó Örökség Alapítványhoz benyújtott pályázatunk eredményesnek bizonyult, 150.000 Ft. támogatásban részesültünk. A támogatás összege nem érte el a pályázaton kért összeget, így az erre az évre kitűzött céljainkon módosítani kell, illetve nagyobb mértékben kell egyéb források felkutatásával próbálkoznunk.

2005. május 2.

Fakivágás a temetőben

A rekonstrukciós tervnek megfelelően első lépésként elkezdtük kivágni a kiszáradt, elöregedett és a sírokra veszélyes fákat. A megmaradó fákról levágattuk az elszáradt gallyakat, megtisztítottuk a fák törzsét a rá kapaszkodó borostyánoktól. Reméljük, hogy ősszel elkezdhetjük a kivágott fák pótlását.

2005. március 16.

Benyujtottuk pályazatunkat......

Benyújtottuk a temető felújítására vonatkozó pályázatunkat a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványához. A kuratóriumi egyezségünktől eltérően a felújítási projectet felosztását a megvalósíthatóság érdekében az alábbiak szerint módosítottuk:

Első ütemben:

  • Geodéziai felmérés (a jelenlegi helyzet feltérképezése)
  • Kertépítészeti tanulmányterv készítése
  • Kertépítészeti terv elkészítése
  • Kiszáradt és a sírok épségét veszélyeztető fák kivágása, tuskók kiszedése
  • Elhagyott sírok helyreállítása I. ütem (megsüllyedt veszélyes állapotúak)
  • Tereprendezés, felszíni vízelvezetés megoldása, talajjavítás
Második ütemben:
  • Utcai kerítés és kapu felépítése
  • Elhagyott sírok helyreállítása II. ütem (minden javításra szoruló)
  • Fák ültetése
Harmadik ütemben:
  • Utcai bevezető útszakasz megépítése, burkolása
  • Belső bevezető út építése
  • Holocaust áldozatainak emlékkövek felállítása
  • Kút rekonstrukció, környezetének kialakítása, menórás kút építése
  • Információs tábla (monori zsidóság, a temető rövid története), padok, szemetesek elhelyezése
  • Sövény, cserjék, évelő virágok ültetése, gyepfelújítás
  • Felújítást lezáró ünnepség megrendezése
Az első ütem megvalósulásának pályázatunkban vállalt határideje 2005-12-31., megvalósításának teljes költsége 3635388 Ft., amelyből 1635388 Ft. önrészt vállaltunk.

Ezennel tudatjuk, hogy alapítványunk elkezdte a szükséges önrész megteremtésére irányuló tevékenységét. Tisztelettel kérjük mindazokat, akik segíteni tudnak, adományaikkal is támogassák célunk megvalósítását.

Bővebb anyag megnyitása »

2005. március 4.

Kuratóriumi megbeszélés

Alapításkor meghatározott elképzeléseinknek megfelelően kuratóriumunk határozatot hozott, hogy ebben az évben elkezdi a temető rendbehozatalát és parkosítását, az alábbiak szerint két ütemben.

Első ütem:

  • Geodéziai felmérés (a jelenlegi helyzet feltérképezése)
  • Kertépítészeti terv elkészítése
  • Kiszáradt és a sírok épségét veszélyeztető fák kivágása.
  • Elhagyott sírok helyreállítása (megsüllyedt, ledőlt…)
  • Tereprendezés, felszíni vízelvezetés megoldása
  • Utcai kerítés és kapu felépítése
  • Fák, cserjék, dísznövények ültetése

Második ütem:

  • Utcai bevezető útszakasz megépítése, burkolása
  • Belső bevezető út és dísztér építése
  • Kút rekonstrukció, környezetének kialakítása
  • Holocaust áldozatainak emléktábla felállítása
  • Információs tábla (monori zsidóság, a temető rövid története),padok, szemetesek elhelyezése
  • Felújítást lezáró ünnepség megrendezése

Egyben határoztunk, hogy elindítjuk a project anyagi forrásának biztosítását, amelyet adományok gyűjtésével és pályázat útján kívánjuk előteremteni.

2004

2004. november 9.

Megkaptuk első adományunkat!

Alpaítványunkat 500 dollárral támogatta a TORONTO JEWS ASSOCIATION OF HUNGARIAN DESCENT.
Köszönjük adományukat, amelyet kitűzött céljainknak megfelelően fogunk felhasználni.

2004. október 27.

Kuratóriumi megbeszélés

Kuratóriumi megbeszélést tartottunk.

Megbeszélésünk tárgy volt:

  • Honlapunk bemutatása
  • Hova és kinek a részére kell az alapító okiratot elküldeni
  • Hirdetés feladása az Új Élet-be
  • Faültetési lehetőség még az ősszel
  • Pályázási lehetőségek felkutatása
2004. augusztus 12.

Felújítás

Rendbehozattuk alapítványunk névadójának síremlékét. Köszönjük Kiss Péter kőfaragó munkáját.

2004. augusztus 11.

Kész a kerítés!

Régi vágyunk teljesült, temetőnk körbe lett kerítve. Köszönjük a helyi KÖVÁL Rt. segítségét, hogy az elkerítéshez szükséges oszlopokat rendelkezésünkre bocsátotta.

2004. július 9.

Rendbehozatal

Síremlékeket gyaláztak meg a temetőnkben, a tettes ismeretlen maradt. Sajnálatos dolog, hogy mindez ma megtörténhet. Köszönjük Kiss Péter kőfaragónak, hogy segített a rendbehozatalban.