Tisztelt Látogató!
Monor város a Duna-Tisza közén, Budapesttől körülbelül 30 km-re délkeletre fekszik. A mai Magyarország mértani középpontja, Pusztavacs kevesebb, mint 20 km távolságra található a várostól. Aki meglátogat minket, érkezhet autóval vagy vonattal, hiszen városunkon halad át a 4-es főút és a 100-as vasútvonal.
A látogató Monoron lépten-nyomon találkozhat a „Strázsa” és a „Forrás” elnevezésekkel. A Strázsa az Északi-középhegység egyik legdélebbi „hegycsúcsa” Monor északi határában, a Forrás pedig a város egyetlen helyi védettséget élvező területe. A Strázsát persze csak jókora túlzással lehet hegynek nevezni, hiszen a 191 méteres csúcsra vonatkozóan még a domb elnevezés is enyhe nagyzolás. Ebben az esetben azonban nem az elnevezés a lényeg, hanem az, hogy a Strázsa nemcsak a Gödöllő-Monori-dombság és az Északi-középhegység, hanem egyúttal az egész Északnyugati-Kárpátok egyik legdélibb pontja.
Monor tehát – legalábbis a geográfusok szerint – a Kárpátok és az Alföld határán fekszik. A hagyomány szerint az Alföldbe simuló Strázsa-hegyről kémlelték a környéket a török korban. A Strázsán mamutmaradványokat is találtak. A környék meghatározó kőzete a lösz: ebbe mélyítették a pincéket, ezt használták a rakott fal és vályog készítéséhez, ebből égették a téglát, és ezen képződtek a környéken foltokban előforduló, kiváló minőségű mezőségi talajok is. A város belterülete azonban már az Alföldön fekszik, ahol a Dunából kifújt vékony lepelhomok fedi a felszínt. Az Alföld nem az a tengersík vidék városunk határában, amit Petőfi megénekelt, hanem inkább kisebb kiemelkedésekkel és mélyedésekkel tagolt tökéletlen síkság. Azt mondják, Monor – Rómához hasonlóan – hét dombon terül el. Némi igazság van is ebben a kijelentésben, hiszen a nagyobb tavaszi belvizek sok, alig észrevehető mélyedésben egészen a felszín közelébe emelkednek, más részek viszont magasan kiemelkednek a vízből.
A monoriak által kedvelt Forrás környékét – elsősorban növénytani értékei miatt – 1993-ban nyilvánították helyi jelentőségű védett területté. Az üde rétből itt vízigényes fűzfélék ligetes csoportjai emelkednek ki, a völgy legmélyebb részén pedig nádas található. A lágyszárúak jellegzetes képviselői a mocsári gólyahír és a fekete nadálytő. A domboldalak növényzetét száraz gyepek, cserjések alkotják. A pusztagyepek védett növénye a budai imola. A cserjék közül galagonya, kecskerágó, vadrózsa és kökény található. A talajvíz táplálta Forrás vízmennyisége valaha a nagyobb esőzések, záporok, zivatarok vagy a tavaszi hirtelen hóolvadások idején megnövekedett, és a közvetlen környékén lefolyástalan mocsárterületet hozott létre. Az utóbbi évtizedekben a rendkívüli szárazság miatt a nagy vízigényű mocsári és lápi fajok, így a gyékény-, nád- és sásfajok uralmát a kevésbé vízigényes fűzfélék vették át. Kirándulásaink alkalmával az állatvilág néhány szép példányával is találkozhatunk. A gyíkokat a fürgegyík és a zöld gyík képviseli. A terület kiváló élőhely a békák egyes fajai számára. A madarak közül élelemre és fészkelő helyre talál a sárgarigó, a fülemüle és az erdei pinty. Az emlősök közül legtöbbször mezei nyúllal és őzzel találkozhatunk.
A természetes növénytakaróból és állatvilágból Monor más részein nagyon kevés maradt. A közeli Csévharaszt és Nyáregyháza között terül el az ország egyik legszebb homoki erdőssztyepp-vidéke. Valaha Monor egész területére ezek az erdős puszták voltak jellemzők. Helyüket az elmúlt két évszázadban szántóföldek, szőlő- és gyümölcsterületek, valamint biológiai szempontból csekély értékű ültetett erdők vették át. A nagyüzemi mezőgazdaság megszűnése óta azonban újra teret kezd hódítani az eredetihez hasonlító vegetáció, és visszatelepült néhány érdekes állatfaj is. Monor határában újra vannak ürgék, és megjelentek a rájuk vadászó kerecsensólymok is.
Monor lakossága Monorierdővel együtt is valamivel kevesebb, mint 20 000 fő. A központ, amit a helyiek „város”-nak neveznek, hamisítatlan kisvárosi hangulatot áraszt. Olyannyira, hogy volt olyan időszak, amikor a filmesek egymás után jöttek hozzánk a kisvárosi hangulatot megörökíteni.
Az évszázadok során Monort háromszor avatták várossá. Legutolsó – remélhetőleg végleges – várossá avatása 1989-ben történt. A közelmúltban Monor a Monori járás központja volt, ma természetes módon a monori kistérség centruma. Két középiskolája, egészségháza, zeneiskolája, helytörténeti múzeuma és tűzoltósága a kistérség igényeit is szolgálja. Monor csendes kisváros. Talán ezért költöznek hozzánk sokan a nagyvárosokból, elsősorban Budapestről. A kisvárosi élet velejárója, hogy közösségi programjainkat szívesen látogatják a monoriak és a környékbeliek. Több olyan kulturális rendezvény van a városban, amely megmozgatja az embereket: a farsangi és iskolai bálok, tavasszal a Monori Májusi Napok rendezvénysorozata, sportrendezvények, az új bor tiszteletére rendezett Márton-napi program, az Orbán-napi rendezvény, ősszel pedig a szüreti felvonulás.
Monor 1998-ban volt 600 éves: ebből az alkalomból készült el a „Monori Krónika” című könyv, amelyben részletesen olvashatunk Monor történetéről, földrajzáról valamint az itt élt és élő emberekről. Néhány gondolat és részlet a könyvből: „Felemelő érzés visszatekinteni a múltunkra, az előttünk járókról hallani: hogyan éltek, mit hogyan csináltak maguk és a közösség javára. Ők is hús–vér emberek voltak, sikeresek, kevésbé sikeresek. De nem is ez a fontos, hanem az, hogy egymással minél több találkozási pontot kerestek. Keressünk mi is, s ezen keresztül összekovácsolódva tegyünk meg mindent városunkért! Ha ezek a kapcsolatok sikeresek, akkor településünk fejlődik, és ebből az egyén is profitál. Tisztelet Őseinknek, akik a múltban a mi jelenünket építették. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy a múltból okulva ne csak jelenünkre, hanem építő szándékkal jövőnkre is gondoljunk.”
Kérjük, látogasson el városunk honlapjára! www.monor.hu